Lázár Ervin meséit mindannyian ismerjük és szeretjük. Nekem a kedvenceim közé tartoznak. Tőle hoztam mára "A másik télapó" című írását (itt találtok többet):
- Apu, te most ideülsz a ládára!
- Dehogy ülök! Eszem ágában sincs!
- De amikor játszunk!
- Játszunk? Ezt eddig nem tudtam. És miért kellene
nekem a ládára ülnöm?
- Mert te leszel a szegény ember.
Na persze - gondolom -, mi sem jellemzőbb a szegény
emberekre, mint hogy ládán ülnek.
- És te mi leszel?
- Én a Télapó.
Ez nagyszerű! Igazán rám férne már egy kis ajándék.
Leülök a ládára. Szegény ember vagyok. Télapó előrenyújtja a kezét, és
vészjóslóan búg. Úgy látszik, ez egy búgócsigával ötvözött Télapó.
- Remélem, Télapó, jó nehéz a puttonyod - mondom
bizakodva.
Abbahagyja a búgást, a kezét leereszti.
- Milyen puttonyom?
- Amiben az ajándékokat hozod.
- Ááá - nevet a tudatlan szegény embereknek kijáró
fölénnyel -, én nem az a Télapó vagyok. A másik!
- A másik? Melyik?
Újra búgni kezd, a keze fönn. Búgás közben mondja...
mit mondja?!... sziszegi:
- Ebben a zsebemben - a jobb zsebére üt - van a jég
meg hó - a bal zsebére üt -, ebben a hideg, téli szelek - egyik mellényzseb -,
ebben van a dér - másik mellényzseb -, ebben meg a zúzmara néni.
Én oktondi! Még hogy búgócsiga?! Nyilván a hideg téli
szelek búgnak a zsebében. Vagy a zúzmara néni. Egy zúzmara nénitől minden
kitelik.
A konyhában érezhetően csökken a hőmérséklet, a
födőtartón egy piros födő fázósan megrezzen. Összébb húzom magamon az ingem.
- Még szerencse, hogy nincs több zsebed - mondom, és
vacogok egy kicsit.
- Ne beszélj annyit, szegény ember - süvíti Télapó -,
mert kieresztem a jeget és a hót.
Nem is tétovázik: kiereszti. Szép nagy pelyhekben
hullani kezd a hó, a mosogatón és a gázcsöveken hegyes jégcsapok híznak.
Didergek.
- Ha ezt előre mondod, melegebben felöltözöm.
Télapó kutyába se vesz, a másik zsebéből előzúgnak a
hideg téli szelek, füttyögnek a konyha egyik sarkából a másikba, cibálják
szegény pletyka gyerektenyérnyi, cirmos zöld leveleit, behuhognak a
konyhaszekrénybe, megzörrentik az evőeszközöket, és hordják, hordják a havat.
Ülök térdig hófúvásban, az ingem alá - megannyi tűszúrás - hópihék száguldanak.
És mindez nem elég, kiszabadul a dér is, fehérlik a hajam, a bajszom, és ajjaj,
jön már zúzmara néni is, rám telepszik, olyan a testem, mintha ezüsttel volna
bevonva - már amennyi kilátszik belőle a hóból.
- Látom, szegény ember, súlyosan fázol - mondja
elégedetten Télapó.
- De még milyen súlyosan - motyogom elkékült szájjal
-, lassan a szívemen is jégcsapok lógnak.
Télapó ezen elgondolkozik, mereven néz, talán a
jégcsapos szívemet próbálja elképzelni. Na itt az alkalom - gondolom -, és
nemhiába vagyok szegény ember, már mondom is, mint Tiborc:
- Akármennyire is a másik Télapó vagy, mégsem szép
tőled, hogy csak havazod, jegezed, szelezed, derezed és zúzmara nénized a
szegény embert. Valami jó, valami szegényembernek-való azért akadhatott volna
egyik fránya zsebedben. Jaj, megfagyok!
Tényleg, kezem-lábam egy-egy érzéketlen kődarab, a
fülem egyetlen szúró fájdalom. Egy jegesmedve sem bírná ezt a rémületes telet.
- Na várj - mondja Télapó -, ebben a zsebemben is
hoztam valamit. Szegényembernek-valót. - Az inge zsebébe nyúl.
- Mi az?
- Téli csillagok.
Felszikráznak fölöttünk a téli csillagok, csupa
sziporka, csupa ragyogás a konyha mennyezete. A hideg most is csontig ható,
szegény ember szívéről nagy koppanással mégis lehullik egy jégcsap. Hát
emlékszik rá! Tavaly télen nézte Télapó és szegény ember együtt a téli
csillagokat. Mert télen a legcsodálatosabb a tiszta, csillagos ég. Csak kevesen
tudják, mert kinek van érkezése nagy hidegben csillagos eget bámulni?
Télapó meg a szegény ember tudják. Igen ám, de akkor
füles sapkában voltunk, bundás csizmában és télikabátban. Úgy könnyű!
- Ez nagyon szép tőled, Télapó - vacogom maradék
erőmmel -, de csak annyit értél el vele, hogy díszkivilágítás mellett fagyok
meg.
Lép felém egyet.
- Mit is mondtál, miből raktatok nagy tüzet hideg
teleken amikor gyerek voltál Rácpácegresen?
- Rőzséből - nyögöm, és a dobhártyámon már dörömbölnek
a fagyhalál bimbamjai.
- Azt is hoztam! - kiált Télapó.
- Mit?
- Rőzsetüzet.
- Már hogy hoztál volna, kedves Télapó, amikor nincs
is több zsebed?
- De-de! - mondja büszkén, és megfordul.
Tényleg! A farzseb! Kedves szülők, csak farzsebes
nadrágot vegyetek a gyerekeiteknek!
Előveszi a farzsebéből a rőzsetüzet, elém rakja.
Eszi a láng a vékony ágakat, a ropogás boldog
szimfónia, a téli csillagokig csap fel a rőzsetűz. A szegény ember mohón
előrenyújtja elgémberedett kezét, elpárállanak róla a havak, jegek, derek és
zúzmara nénik, az északi-sarki konyha vöröslő fényben dereng.
- Te nem fázol, Télapó?
- De, egy kicsit én is.
- Akkor gyere közelebb.
Közelebb jön, leguggol a tűz mellé, ő is a láng felé
tartja a kezét.
- Jó meleg - mondja.
- Ühüm - bólint a szegény ember.
Melegszenek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése