Szeretném, ha az általam készített figurák, játékok egy kissé a mesék birodalmát idéznék meg, ezáltal ez a blog is valamelyest egy mesevilág része lesz. És ha már így van, miért is ne kerülhetnének ide valódi mesék is? Új sorozatomban lesznek természetesen gyerekeknek szóló írások, de olyanok is, amelyek inkább nekünk, felnőtteknek érdekes.
Olvasson együtt a család! :-)
Lackfi János: Kávémese
Volt egyszer, hol nem volt egy kávé. Dupla kávé volt szegénykém, még nem raktak bele cukrot, se tejszínt.
– Furcsák az emberek – gondolta –, keserű,
fekete italt készítenek, aztán tesznek belé cukrot, hogy ne legyen
keserű, meg persze tejszínt, hogy ne legyen fekete.
Ahogy így kesergett magában, máris elhatározta,
hogy vándorolni fog. Mindene pompásan forró, csak úgy pezseg benne az
élet, próbára kellene tenni az erejét. Először csak körbe-körbe
baktatott a Nagy Fehér Világcsészében, mint valami láncra kötött,
kutyasorba züllesztett, nagysörényes cirkuszi oroszlán, és szemügyre
vette a terepet. Hibátlan, selymes fehér porcelán falak állták útját, a
Világ kerek volt és áthatolhatatlan. Már éppen arra gondolt volna, nincs
menekvés, mikor apró hibát vett észre a csésze falán. Ahol a fazekas a
porcelán fület a korongolt csészére illesztette, apró bemélyedés volt
látható. Hanem a kávénak több se kellett, gondolt egyet, gondolt kettőt,
meg még hármat is gondolt volna, de arra már nem volt ideje, mert az a
picike lyuk, zsupsz!, beszippantotta őt úgy, ahogy volt. Perdült egyet,
perdült kettőt a csészefülön, s máris egy kerek tisztáson találta magát.
Szárnyát ropogtatva egy hatalmas sasmadár
közeledett feléje. A kávé behúzta a nyakát, és igyekezett egész picire
összezsugorodni, ami, dupla kávé lévén, nem igazán ment neki.
Kétségbeesésében körbenézett, meglátott egy nálánál kétszerte nagyobb
kristályhegyet, egy-kettő odaszaladt, és elbújt mögötte. Ahogy ott
vacogó fogakkal kuporgott, felnézett a Kristályhegy tetejére, és látta,
hogy fényes, acélszürke csúcs borítja, melynek még csőre is van,
kackiásan mered az ég felé. Még jobban elcsodálkozott azonban, amikor
ránézett a Kristályhegy csillámló hasára, és azon keresztül világosan
látta a nagy recsegve-ropogva feléjük araszoló sasmadarat.
– Nahát – gondolta – ez a hegy átlátszó.
A következő pillanatban viszont rémület hasított belé. Hiszen ha átlátszó, akkor ez a lomha sas is látja őt.
– Naná, hogy látlak –, hallotta ekkor meg a
ragadozó reszelős hangját –, és nemcsak látlak, de hallak is. Bizony,
egy kávé gondolatai koromfeketék maradnak, akárhova bújik.
– Ej, te Kristályhegy – fakadt ki tehetetlen dühében a Kávé – jobban is elrejthettél volna.
– Aztán minek rejtenélek – válaszolta cincogó
hangon a Hegy, míg hasában összecsörrent a sok apró csillám –, áruld el,
ugyan minek?
– Hogy el ne pusztítson ez a vérszomjas ragadozó.
– Ugyan, ez a vén, fogatlan múzeumtöltelék! –
vetette oda foghegyről a Hegy – újságnak hívják ugyan, de csupa régiség
van benne, estére teljesen lejár. Örülhet, ha beteszik egyik-másik
lapját egy bicegő komód lába alá, vagy ha ablakot pucolnak vele.
– Azért messze még az este, egy ilyen
Kristályhegyet addig játszva felborítok! – újságolta az Újság – Ha majd a
földön heversz, és szilánkjaid összekeverednek a cukormorzsákkal,
lapátra kerülsz, nincs mese!
Ennek hallatára a Kristályhegy hasában cidrizni kezdett a kristálycukor.
– Még mit nem! – ugrott elő rejtekhelyéről
halált megvető bátorsággal a Kávé – A Kristályhegy mégiscsak megpróbált
elbújtatni engem, megvédem őt, akár az életem árán is. Jaj neked, ha
közelíteni próbálsz, egyszerűen rád vetem magam, márpedig, amint az
köztudomású, a kávéval leöntött újságok a szemetesben landolnak!
A Sasmadár rémült pillantást vetett az elszántan fortyogó, nagyon-nagyon fekete és nagyon-nagyon erős dupla Kávéra.
– A mikroelektronikai termékek árának emelkedése
nem áll összefüggésben a bekövetkezett világpiaci változásokkal… –
dadogta zavartan, majd hozzáfűzte – … magukat megnevezni nem kívánó
források szerint a korrupció a szervezet belső köreit is érinti… – meg
még – … futamgyőzelmét nem a levegő fokozott nedvességtartalmának tudja
be, véleménye szerint a vadonatúj fejlesztésű Pirelli gumik igenis jól
vizsgáztak…
A Sasmadárnak ugyanis, ha beijedt, márpedig most
alaposan be volt ijedve, sosem jutott eszébe semmi értelmes, így aztán
jobb híján a szárnyán olvasható cikkekből kotyvasztott valami
egyveleget. Hogy ilyen ijedelmesnek látta, a Kávé szíve meg is esett
rajta.
– Azért nem eszik olyan forrón a kását. Sem a sasmadarat.
– Úgy kell neked. Minek ijesztgeted a szegény embert? – tette hozzá ingerülten a Kristályhegy.
– Miért, hát hol próbálgassam a ragadozó-tudományomat, nem mondanád meg? – dohogott az újság.
– Nem vagyunk se pockok, sem egerek – világosította fel villogva a Kristályhegy.
– Felejtsük el – zárta le a témát a Kávé –, nem mondanád meg inkább, hanyadika van?
– De, boldogan – tüsténkedett a Sasmadár, örvendezve, hogy végre hasznossá teheti magát – Hatodika, szeptember hatodika.
– Hurrá – süvöltötte a Kávé – már csak ötöt kell
aludnom, s itt az első pörkölési évfordulóm! Akkor lettem kis pisis
babból igazi Kávé.
– Gratula – lelkesedett a Sasmadár –, ezt meg kéne ünnepelni.
– Részemről is – csatlakozott a Kristályhegy –, bár kétlem, hogy jut még rá időnk.
– Na, most megvagy, te szökevény, adok én neked
ünnepelni! – hangzott ekkor a Kávé háta mögül, s hátrapillantva még
éppen látta a Csésze dühös ábrázatát, majd a fülön keresztül, ahogy
jött, zutty, máris bent találta magát a porcelánfalak közt. Forgott vele
a világ, hisz körbe-körbe taszigálta egy ezüstös kiskanál.
– Segítség, szédülök – borult egyet a
Kristályhegy, mert valaki nyakon ragadta, a csésze fölé lendítette, és
egy adag cukorszemcsét zúdított belőle a kávéba.
A Saskeselyű icipicire összehúzta magát, de még
így is elég nagy volt ahhoz, hogy észrevegyék. Mi több, összehajtogatott
mérete sokszorosára kellett tágulnia, mert egy erős férfikéz
szétbontogatta lapjait, a hozzá tartozó illető pedig olvasni kezdte a
cikkeket.
– Repülök – sóhajtotta – lebegek, mint egy igazi
sasmadár! – És csak néha suhintott egyet a lapjaival, amint olvasója új
oldalra ért.
– Viszlát, barátom – intett neki búcsút több
részletben a Kávé, és kortyonként, kisgyermekes sikításokkal csúszdázott
le a bajusszal szegélyezett szájnyíláson át a terebélyes férfigyomorba.
Ez a hullámvasút kifejezetten kedvére volt.
– Mindig ez van – dörmögte egy öblös hang a garatból –, addig vacakolok, míg ki nem hűl a kávém.
A cukortartó ezalatt az asztal szélén állva
kihúzta magát. Már cseppet sem szédült, hasában csak úgy villogott a sok
fehér kristály. Türelmesen várta a következő kávét, a következő
kalandot.
2 megjegyzés:
Köszönöm, nagyon tetszett ez a kávé mese:) Hozzál még máskor is ilyeneket:)
Nem az én érdemem, de azért köszönöm! :)
Igyekszem majd. A következő inkább gyerekeknek szól. De aki soha nem nő ki a mesékből - aminek szerintem így kéne történnie mindenkivel -, az élvezni fogja mindet.
Megjegyzés küldése