Együtt a család - mese hétvégére

Berg Judit: Forrás

Csiribí és Jocó, a két jó barát a nagy tölgyfa melletti tisztáson kincskeresőset játszott. Jocó mancsában ásó, Csiribí kezében iránytű és térkép.
- Gyere, Jocó! – ordított Csiribí. - Tizet lépünk a bokortól a tölgyfa felé, és ott fogunk ásni.
- Megtaláljuk az összes kincset! – lelkendezett Jocó.

Tíz hatalmasat lépett, aztán rögtön nekilátott az ásásnak. Csiribí kurjongatva repkedett körülötte. A nagy tölgyfa emeleti erkélyén Panka, a tündérlány és Emma, Jocó kishúga ücsörgött. Kíváncsian lesték a fiúkat.
            Jocó még bele se lendült a munkába, amikor nyílt a földszinti lakás ajtaja, és az öreg szarvasbogár dugta ki a fejét.
- Százszor mondtam már, hogy ne az én ablakom alatt zajongjatok!
- Nem is zajongtunk. Kincset keresünk a föld alatt – csóválta a fejét Csiribí.
- Szarvasbogár bácsinak pihenésre van szüksége – szólalt meg a fiúk háta mögött Sün doktor, aki éppen akkor érkezett beteglátogatóba. – Jobban tennétek, ha máshol játszanátok.
            Csiribí és Jocó rosszkedvűen szedelődzködött. Hogy játsszanak máshol kincskeresőset, amikor a játék szerint itt rejtőzik a kincs?
- Figyelj, Emma! – súgta a mókuslány fülébe Panka. – Rejtsünk el a fiúknak kincset az erdőben, és rajzoljunk hozzá térképet is!

            Emmának tetszett az ötlet. Amíg Panka egy kis dobozba sütiket és matricákat rejtett, Emma színes ceruzával lerajzolta a fenyves környékét. A lányok hamar elkészültek. Leszaladtak a csigalépcsőn, és egyenesen a fenyves felé vették az irányt. Csiribí és Jocó közben átment Borz Misihez, így nem kellett attól tartani, hogy észreveszik őket. Panka és Emma sokáig bolyongott a fenyők közt. Végül egy kidőlt fa törzse alá helyezték a kincses dobozkát.
            Emma a térképre gondosan felrajzolta a kidőlt fát, az ösvényt, a szomszédos kőhalmot. Végül egy nagy piros X-szel jelölte meg a kincs pontos helyét. A térképet feltekerték, pókhálóval átkötötték, és izgatottan indultak a fiúk keresésére. Hamarosan rájuk is bukkantak a patakparton.
- Nézzétek!– nyújtotta a térképet Emma Csiribínek. – Az van ráírva, hogy „az erdő kincse”. Megkereshetnétek.
- Á, ezt biztos ti rajzoltátok – legyintett mérgesen Jocó.
- Dehogy – rázta a fejét Emma. – A pincéből került elő. Még pókháló is van rajta, olyan régi.
- Juhéj! Végre igazi kincset kereshetünk! – derült fel Csiribí.
            Csiribí, Jocó és Borz Misi elviharzott a fenyves irányába. Emma és Panka elégedetten tért vissza a nagy tölgyfához.

 

A fenyvesbe érve a fiúk összetanakodtak. Csiribí úgy vélte, hogy a zöld vonal csakis a kis tüskés bokrokat jelentheti. Borz Misi váltig állította, hogy rég túljöttek már a megjelölt helyen, vissza kéne menni az ösvény túloldalára. Forgatták a térképet, hunyorítva méricskélték a kőhalmokat. Végül, nagy nehezen megállapodtak egy mélyebben fekvő részen. Borz Misi ásni kezdett. A talaj köves volt, Misi hamar elfáradt. Jocó átvette tőle az ásót.
            Mikor épp Csiribí került sorra, furcsa dolog történt. A gödör alján a föld hirtelen átnedvesedett. Csiribí újra belevágta az ásót, mire erős sugárban víz tört elő a mélyből. Nem is akármilyen: kicsit büdös, de jó meleg.
            Csiribí akkorát ugrott ijedtében, hogy kis híján feldöntötte Jocót.
- Szép kis kincs, mondhatom – dohogott.
- Hű, de ömlik! – ijedezett Borz Misi. – Ha így folytatja, elárasztja a fenyvest.
- Próbáljuk visszatemetni! – indítványozta Csiribí.
            Nekiláttak, hogy a lyukat betömjék a körülötte púposodó földdel. Amíg Jocó és Borz Misi lapátolt, Csiribí nagy köveket hozott, hogy még jobban lenyomja a földet. De mire a lyukat úgy-ahogy befoltozták, a víz utat talált magának picit arrébb. A fiúk odarohantak, hogy az új forrást is bedugaszolják. Jocó felkapott egy jókora szikladarabot, hogy azzal nyomja le a feltörő vizet, de az alól is előbukkant a meleg forrás. Most már két helyen is csobogott.
- Ezt nem hiszem el – jajdult fel Csiribí.
- Én nem hiszem el! – kiáltott egy dühös hang a hátuk mögött.
            A fiúk megpördültek. Legnagyobb ámulatukra egy mérgében toporzékoló, vörös képű, szakállas manót pillantottak meg.
- Mit tettetek, ti csibészek? Felszakítottátok a vizeimet! Tönkretettétek a forrásomat!
- Véletlen volt – motyogott Jocó.
- Megpróbáltuk visszatemetni – mentegetőzött Csiribí.
- Már késő. A forrást erővel nem lehet visszaküldeni a föld alá! – jajongott a manó, és a szakállát tépkedte kétségbeesésében.
            A víz eközben csak folyt, áradt, bugyogott. Hamar megtöltötte a mélyedést, ahol a fiúk nekifogtak az ásásnak. Szép, kerek kis tó vált belőle, és mivel melegebb volt a friss tavaszi levegőnél, vígan gőzölgött.
- Jaj, mi lesz most? – fogta fejét a manó.
            Csiribí a füle tövét vakarta.
- Építenünk kell egy csatornát, ami elvezeti a fölösleges vizet, mert ha túlcsordul a peremen, az egész erdőt eláztatja.
- Hazafutok még egy ásóért! – ajánlotta Borz Misi. Csiribí is a levegőbe szökkent.
- Én elrepülök Pankához, és elkérem Szarvasbogár bácsitól a csákányt. Úgysem használja, ott porosodik a pincében.
            Borz Misi elrohant, Csiribí és Jocó a nagy tölgyfához sietett.
- Na, találtatok kincset? – kérdezte Emma az erkélyről, ahonnan már régóta leste a fiúk érkezését.
- Azt nem – legyintett Jocó. – De csináltunk egy kis árvizet.

            Erre már Sün doktor is kidugta fejét az öreg szarvasbogár ablakán.
- Mi történt?
            Csiribí elmesélte. Szarvasbogár bácsi rögtön előkereste a pincekulcsot. Panka és Emma leszaladtak a csigalépcsőn, hogy elkísérjék a fiúkat a fenyvesbe. Sün doktor is velük tartott, úgyis arrafelé várta őt a következő beteg.
            Mire visszaértek a tóhoz, az már színültig megtelt. A vörös manó bokáig a vízben tocsogva jajveszékelt. Csiribí gyorsan kijelölte, merre vezessen a meder, és rögtön munkához láttak. Utat vágtak a völgy felé, hogy arra folyhasson a fölösleges víz. Akinek nem jutott szerszám, a köveket hordta. Egyedül Sün doktor állt gyönyörködve a kis tó partján, és a büdös, meleg párát szagolgatta.
- Hiszen ez valódi gyógyvíz – mormolta maga elé.
- Meghiszem azt! – derült fel a vörös manó. – Mit gondolsz, miért vagyok én ilyen egészséges?
- Ideküldhetném a betegeimet – ábrándozott Sün doktor. – Egykettőre meggyógyulnának a fájós hátak, derekak.
- Azt már nem! – toppantott a vörös manó. – Nem fürödhet a vizemben senki! Hogyisne!
            Ám ebben a pillanatban felharsant Csiribí kurjantása:
- Kicsordult a tó!
            Jocó és Borz Misi elmozdított egy követ, hogy a víz a frissen ásott mederbe folyjon. A kis patak vidáman csörgedezve indult útjára. De nem jutott messzire, mert egyszer csak utat talált magának a kövek között, és eltűnt a föld alatt.
- Visszafolyik a mélybe! – üvöltött diadalmasan Borz Misi.
            Mindenki odasereglett. A vörös manó megint mérgelődni kezdett.
- Eresszétek le a tavat! Azt akarom, hogy a vizem rögtön visszajöjjön hozzám!
- Sajnos nem tudjuk – tárta szét a kezét Csiribí. – Ahhoz egy markológép sem lenne elég.
- Nyugodj meg, barátom! – vigasztalta Sün doktor a manót. – Egy kicsit mi is élvezzük a gyógyvizet, de a végén mégis visszatér hozzád a forrás.
- Nem vagyok a barátod! – toppantott a manó. – Nekem nincsenek barátaim.
- Hát legyél a barátunk! – lépett hozzá Panka. – Vigyázni fogunk a tóra. És talán szarvasbogár bácsi fájós lába is meggyógyul tőle.
- De én a víz gondozója vagyok! - háborgott a manó. – Hát hogy gondozzam itt, az erdőben?
- Te lehetnél a fürdőmester – javasolta Panka. – Kiszednéd a vízből a belehullott tobozokat, vigyáznál, hogy a katicák bele ne essenek, és beszélgetnél mindenkivel, aki a fürdőbe látogat.
            A manó elgondolkozott, szakállát tekergette, végül bólintott.
- Nem bánom. Tegyünk egy próbát.
- Máris idehívom Szarvasbogár barátomat – örvendezett Sün doktor.
- Ti pedig gyertek – mosolygott Emma a fiúkra. – Segítünk megtalálni a kincset. Mi tudjuk Pankával, hol rejtőzik.
            Sün doktor megsimogatta Csiribí fejét.
- Fiam, ti már itt is kincset találtatok. Nem is akármilyet.

forrás: Berg Judit honlapja

kép és kifestő: Pásztohy Panka