Fésűs Éva: A pitypang bóbitája
Tücsök úrfi a hegedűjét
hangolta, és körülnézett a réten, hogy melyik virágnak muzsikáljon. Megakadt
a szeme a pitypangon. Igazán bájos volt, amint sárga szoknyáját lobogtatta,
libegtette, játszi szélben teregette, pipiskedve hajladozott, bogárkáknak
bólogatott.
A hőscincér kipödörte hosszú
bajuszát, ha arra sétált, de még a harcias szarvasbogár is megszédült
a közelében. A pitypang remegett a boldogságtól:
-Ó, de szép lehetek! Mindenkinél
szebb!... Mosolyog rám a nap, körültáncolnak a lepkék, és örül a harmatcsepp,
amely a szoknyámra hull! Milyen jó élni!
A tücsök naphosszat erről
hegedült, és a hiú pitypang öntelten hallgatta. Egyszer aztán még gyönyörűbb
akart lenni. Elhatározta, hogy felteszi hófehér bóbitáját, hadd ámuljanak-bámuljanak
ezek a botladozó bogarak, és hadd irigykedjék a többi virág, hogy neki
ilyen is van!
Vigyázva ringatta pelyhes
fejecskéjét, és jó magasra emelte, hogy mindenki lássa. Éppen akkor szaladt
arra egy pajkos szellő. Belekapott a fehér bóbitába, megcibálta, és huss!
- magával sodorta. Repültek a pici bolyhok szanaszét, szem nem követhette
őket. A pitypang ott állt kopasz fejecskéjével a rét közepén, és sikoltozva
hajladozott a szél után:
- Add vissza! Hozd vissza!
Gonosz szellő, fújd vissza!
De hol járt már akkor az
a szél!...
A pitypang gyökérlábaival
mérgesen rugdalta a földet:
- A bóbitámat akarom! Hozzátok
vissza a bóbitámat!
Könnye hullott, mint a záporeső,
úgy szégyellte magát dísztelenségében. A tücsök nagyon megsajnálta és
így szólt:
- Ne búsulj kis virág, majd
én megkeresem azt a bóbitát.
Azzal mindjárt útnak is eredt. A pitypang pironkodva mélyre hajlott,
hogy elrejtse magát a kíváncsiak elől, és türelmetlenül számolgatta a
fűszálak zizzenését, amíg a tücsök vissza nem jött. Igen ám, de üres
kézzel!
- Ó te ügyefogyott! Hát mégsem
találtad meg? - zokogott keservesen a pitypang.
- De bizony megleltem - felelte
vígan a tücsök -, csakhogy azt már soha többé nem teheted a fejedre!
- Méghogy én kopasz maradjak?
- kiabált a pitypang. - Mi történt a bóbitámmal?
- Minden pelyhén egy-egy
magocska vitorlázott, és már valamennyien beleültek a tóparti, puha földbe.
Jövő tavaszra kikelnek, és szakasztott olyanok lesznek, mint te.
- Mint én?
- Ugyanúgy teregetik szirom-szoknyácskájukat,
örülnek a nyárnak, az éltető napsugárnak. Hát nem csodálatos?
- Hiszen akkor azok az én
virág-gyermekeim!
- Úgy bizony. És talán közöttük is akad majd olyan, aki csak szép és
büszke akar lenni, semmi több - amíg a bóbitáját el nem viszi a szél.
A réti virágok összenéztek.
A pitypang nem tudott válaszolni,
mert valami meleg nedvecske hirtelen a torkára szaladt.
Azután a füvek halkan lábujjhegyre
álltak, úgy hallgatták a tücsköt, aki újra hegedülni kezdett. És mindenki megértette,
hogy miért éppen most hegedüli a legszebbik dalát, amikor az már minden
szépségét elhullatta.
2 megjegyzés:
Szia! Az illusztrátor neve Rippl Renáta :-) Üdv.
Köszönöm szépen a helyesbítést! Igazán nem szeretnék senkit félre tájékoztatni és legfőképpen az alkotót megsérteni! :)
Megjegyzés küldése