Vasárnapi program

 Ebben a hónapban az év 310. napján, azaz november 6-án várunk benneteket a WAMP-on. A Millenáris B csarnokában a már jól megszokott pihe-puha kínálattal és természetesen mindig valami újdonsággal is jelen leszünk. Élőben most mutatkozik be először a garázs batyu.



Mivel a decemberi roham előtti utolsó WAMP lesz ez, már a karácsonyi kollekcióból is viszünk egy kis ízelítőt. Ezekből a színes díszekből például véges a készlet és idén már nem is tudjuk pótolni, így érdemes hamar lecsapni rájuk. (Ahogyan a mézes párosokra is.)

A szokásoshoz képest annyi változás várható, hogy a megszokott helyünk helyett most egészen elöl, a bejárattal szemben lesz a gyerek szekció, így a mi standunkat várhatóan az ajtóval szemben találjátok meg.



Már zajlanak a Holland Design Napok, melynek keretében holland sztártervező, holland építészek és holland-magyar projektek lesznek a vendégek a novemberi WAMP-on. 16 órakor a vezető amszterdami építész, Allard Meine Jansen (Allard Architecture) tart előadást az építésziroda munkáiról és a holland tervezői gyakorlatról. 
Például ezért is érdemes lehet kilátogatni, ha már kirándulni úgysem érdemes ebben a ködös időben.

Nincsenek megjegyzések: