Újra belevágunk

Nagyon gyorsan elrepült a januári pihenő időszak. Bár mint tudjátok, nálunk sok minden történt ez alatt az egy hónap alatt, nagy tervek váltak valóra, így nem elsősorban a láblógatásról szólt.
Most azonban elérkezett az idei első vásár ideje is. 
Vasárnap 10-18 óráig a Millenáris B csarnokában várunk benneteket a WAMP-on.


Természetesen ott lesznek velünk a frissen kikelt bagoly fiókák, a tavaszra készülnek már a nyuszik is, meg persze a kismadarak is és a többi, már jól ismert figura. Ráadásként pedig új ékszereket is viszünk, amelyek ott láthatóak majd először.
Várunk tehát mindenkit a WAMP-on!


Nincsenek megjegyzések: