Mátra alján, falu szélén

Múlt héten szabadságon voltunk. Talán itt nem vettétek észre, mert előre dolgoztam, de a hírlevelesek már tudják, mert onnan írtam nekik a múlt héten. 
A nyaralásunk az elmúlt nyáron elmaradt, nem volt lehetőségünk pihenni, így most az első adandó alkalmat megragadva elutaztunk a Mátrába. Szeretünk ott lenni, sokszor visszatérünk.
Leginkább pihenéssel, láblógatással, olvasással töltöttük az időt, de kirándultunk is közben. Szerdán éppen csodás, napsütéses időnk volt, így kiválasztottuk az egyik túra útvonalat és tettünk egy kört. Hat kilométer volt mindössze és elvileg csak hármas nehézségű, de gondolom az nem számított bele, hogy az északi oldalon jegesre vannak taposva a lejtők, a délin pedig már a sárral együtt csúsztunk lefelé. Mondhatom, kellemesen elfáradtunk a végére!
Azóta a maradék hó is elolvadt, valószínűleg ebben a szezonban már az utolsót fogtuk ki. Itthon már nem hiányzik, de ott igazán szép volt tőle az erdő, a hegyek. Most pedig újult erővel vethetjük bele magunkat a munkába.








Nincsenek megjegyzések: