Húsvéti dekor ötletek

Három hét múlva húsvét. A díszítést már most érdemes elkezdeni, de legalább megtervezni. Én már két hete felraktam a nyuszis füzért a gerendára (épp szedtem le a parti díszeket, így két legyet ütöttem egy csapásra), és a fürjtojás koszorúkat is a szekrény ajtókra, ha már kezemben volt a húsvéti dobozom. A tojásfát természetesen majd csak húsvét hetében díszítem föl.

Az alábbi ötletek zöme vessző alappal vagy faágakkal, mohával és festetlen tojásokkal, esetleg némi madártollal kiegészítve könnyedén kivitelezhető.
(Minden kép forrását eléritek rájuk kattintva!)

    .
               Sylvia                             love grows wild


   
Stone Gable blog                                        On Sutton Place 

 Hasonló zászlófüzér függ nálunk is, mint az alábbi kettő. Pontosabban a kettő keresztezése, mert épp olyan alakú, mint Évié, de olyan színű, mint Lauráé. (Évinél egyébként remek magyar nyelvű leírást is találtok hozzá.) Én egy kicsit egyszerűsítettem, csak cikcakk öltéssel körbe varrtam az erős vászon anyag szélét, majd rávasaltam a nyuszikat.

bardoczeva


Végül, de semmiképp sem utolsó sorban, ne feledkezzünk meg a húsvét valódi jelentőségéről! 
Egy ilyen egyszerű, gallyakból összekötözött keresztekkel megtűzött virágláda folyamatosan emlékeztet minket arra, mit is ünneplünk és kinek tartozunk hálával nap mint nap.


Hasonló természetes alapanyagokból készült
 ajtó díszekről szóló bejegyzésem itt található.


További húsvéti dekorációs ötletekért pedig nézelődj a húsvéti dekor táblámon a Pinteresten:

5 megjegyzés:

a Matula ikrek írta...

A mohás tojások haláliak. :) A lámpába zárt nyuszik viszont nekem kicsit szomorúak, legalább hagyták volna nyitva az ajtaját. :)

boGár krea írta...

Ezek a nyuszik tényleg olyanok, mintha ketrecben lennének... Viszont szerencsére nem igaziak, így azért annyira nem fájhat. :)

Monika írta...

Én is folyamatosan gyűjtögetem az ötleteket ,aztán a végén szépen lemaradok.:)
A három kereszt a legszebb:)

boGár krea írta...

Igen, nekem is az a legkedvesebb.(még megvalósításra vár itthon, talán a hétvégén...)

Névtelen írta...

Nekem az összeállításból a 6-7. képen látható nyuszis zászlók tetszenek, amiket szerintem itthon el is fogok készíteni. Van itthon ruhaanyag és színes papír, illetve lehet, hogy ilyen kristályköves matricákkal is fogom egy-két helyen díszíteni a zászlót. http://www.vertespapir.hu/index.php?id=termekek&product=kreativ_kristalykoves_dombornyomott_matrica_lila_virag_119x235mm_nak14&search_co=virag&art_id=13823 Szerintem jól fog kinézni, majd hévégén meglátjuk az eredményt. Az ötleteket köszönöm!

Niki