Karácsonyi ajtódíszek

Korábban mutattam, hogyan készítettem el a saját ajtódíszünket. Most néhány nagyon egyszerű és pár kicsit díszesebb változatot gyűjtöttem inspirációnak ajtódíszekre.
A készen kapható moha koszorúnak az a nagy előnye, hogy már önmagában is szép, elég minimálisan díszíteni, mint ahogy az első képen látható. Néhány inda és fenyőfa került rá és kész is. Utóbbiakat érdemes makett boltokban keresni.


Friss fenyőkoszorút is szerezhetünk be készen vagy megköthetjük magunk. Ez persze nem kis feladat, különösen annak, aki évente egyszer áll neki. De végül ott a dicsőség, hogy ezt is meg tudom csinálni és még csodás is lett! Én ennek a díszítését is visszafogottan szeretem, így tud érvényesülni a fenyő szépsége is.


Vegyes örökzöldekből a lakásban is helyezhetünk el kisebb koszorúkat. Semmi műanyag, csak bogyók és szalag, mégis csodás!


Ha nem zöld, akkor pedig egy szépen kötözött vessző alappal érdemes dolgozni.  


Végül jöjjön néhány házikós változat, mert ezeket nagyon szeretem. Ezek között már díszesebbet is találtok.



Még több ajtódíszt és a képek forrását ebben az albumomban éritek el:

Nincsenek megjegyzések: