Last minute adventi naptár, avagy újrahasznosítás másképp

Természetesen nálunk is működik a "suszter cipője" effektus, így a saját gyerekeim adventi naptárja nem egy míves darab és évről évre fejtörést okoz. Mert azért készen vásárolni mégsem akarom, hogy is nézne az ki?, így mindig az utolsó pillanatokban találok ki valami gyors és egyszerű megoldást. 
Nos, az idei is ilyen, de talán pár évre megoldottam a kérdést.


Úgy történt a dolog, hogy a dm-ben egészen véletlenül megláttam a (papír?) asztalközepeket, szép piros, tarka-barka mintásan. Mivel idén valami vidámat szerettem volna a fiúknak, adta magát az ötlet, vettem belőle egyet. (Az asztal közepére semmiképpen nem raknám, mert van ennél szebb és azért is mert terítőként nem praktikus, nem dobálunk ki ilyeneket fölöslegesen)
Még egy  lényeges dolog: az egész nem került többe 450 forintnál! (Mivel spárgám, csipeszem és rajzlapom volt itthon.)
Nagyjából ennyi.

Szükséges eszközök:
(papír) asztalközép (80x80 cm)
spárga
24 darab fa csipesz
olló, vonalzó, ceruza
cérna vagy ragasztó
rajzlap vagy karton


(Igazából nem is vagyok benne biztos, hogy ez az asztalközép papír, de textilnek sem mondanám, valahol a kettő között van, sajnos a csomagoláson nem találtam anyagösszetételt. Én az egyik drogériában vásároltam, de gondolom a nagyobb bevásárlóközpontokban is kapható ilyenkor, különféle karácsonyi mintákkal.)
Anyagából adódóan ez az asztalközép nem rojtozódik, elég strapabírónak tűnik, tehát pár évig biztosan használhatjuk majd. 
Tehát nincs szükségünk varrásráhagyásra, egyszerűen csak 24 részre vágjuk a meglévő anyagot. Nekem ez nagyjából 20x13 cm-es négyzeteket jelentett. Ezeket félbe hajtottam, majd két oldalukon összevarrtam kívülről. (nem kell kifordítani sem, bár az anyag nem is igazán engedné, könnyen gyűrődik)
Varrógéppel 15 perc alatt elkészült. Ha nem akarunk varrogatni, akár ragasztópisztollyal is nekieshetünk, így még gyorsabban végzünk.


Tulajdonképpen el is készültünk a munka nagyobb részével. Ezután már csak kinyomtattam egytől huszonnégyig a számokat (persze írhattam volna kézzel is), megtöltöttem a zsákocskákat.
A polchoz erősítettem egy darab spárgát, amire felcsíptettem őket, hozzájuk fogva a számozott papírokat.
Az egész megvolt nagyjából két óra alatt az első vonaltól az utolsó csipeszig.
Érdemes tehát nekifogni, mert egyszerű, gyors és látványos!

És hogy mit rejtenek a zsákok? Apró dolgokat, végül is nem karácsony van minden nap, csak készülünk rá. Pici nyomdákat tartalmazó készleteket osztottam el bennük, természetesen csupa férfias témában, mint foci, építkezés, űrhajózás és kalózok. Került még bele matrica, kis játékfigurák és néhányba azért csoki is.
Tavaly mindegyikben volt egy mese és egy kisebb kifestő vagy kirakó, amit az internetről szedett képekből készítettem.
Mese persze most is lesz minden este - mint mindig -, de már egy hónapra előre megvan, mit kell olvasnom, így a karácsonyi mesék utána jöhetnek csak.
Volt kívánság nap vagy együtt sütés, de ezeket idén nem adventi naptár rejti majd.


Ti mivel lepitek meg a gyerekeket? Kíváncsi vagyok rá és talán van akinek még adhatunk ötleteket.

2 megjegyzés:

Ányi írta...

Köszi az ötletet! Holnap délelőtt szabad vagyok,asszem, megyek a DM-be! Ez még nekem is belefér elsejéig :)

Ányi írta...

Hurrá! Megvettem! Már csak meg kel csinálnom, de elsejére az is meglesz :)