Az én műhelyem - tervek

Túl a karácsonyi örömökön és fáradtságon én már előre nézek a következő örömteli évre. Még pihenek, de az agyam már a teendőkön jár. Nem szoktam az új év kedvéért fogadkozni és megváltoztatni a megszokott, jól bevált dolgokat, de most éppen egybeesik a kettő. A nagy fordulat a műhely életében következik be.

Sokat gondolkoztam már azon, hogyan is lehetne elkülöníteni a munkát és a család életét így, hogy itthon dolgozom. Eddig nem sikerült, mert hiába voltam már túl a munkaidőn, nem tudtam úgy leülni vagy mást csinálni, hogy közben ne varrjak, tervezzek vagy csak egyszerűen teljes odafigyeléssel másra koncentráljak.  Persze azt szerettem volna, ha itthon, a házon belül sikerül megoldanom, de emiatt nem tudunk és nem is akarunk most hozzáépíteni, az alsó szint pedig - ami még egy félkész plusz szobával is rendelkezik, így bármire használható - sajnos túl sötét az ilyen munkához (és a lelkem békességéhez). De ahogy lenni szokott hosszas vívódást követően hirtelen jött a megvilágosodás: szüleim házának jó néhány helysége kihasználatlan, mióta elköltöztünk tőlük és csak egy utcányira laknak. Kézen fekvő tehát, hogy újra birtokba vegyem régi szobámat (illetve a gyerekek régi szobáját), ami világos is, tágas is és kiváló műhely alap. 
E mellett mindenki örül, mert egyrészt újra otthon leszek minden nap, másrészt amikor itthon vagyok, akkor az az idő a családé lesz. Persze az új rendszer megkívánja majd az új napirendet, de ahogy én látom hatékonyabb és rendszerezettebb lesz az időbeosztásom és ennek örülök.

Most a legjobb résznél tartok: tervezem a műhely berendezését. Igyekszem viszonylag kevés kiadással, mégis szép, barátságos és csajos szobát létrehozni (itthon a fiúk miatt nem túl habos-babos a lakás, habár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy ez tőlem is távol áll). Elsősorban fehér színeket fogok használni, hogy ne nyomjam össze a teret, némi (antik)fa kiegészítéssel, az egészet pedig szeretném feldobni valami élénk színnel. Szeretem a zöldet, de az ablakon szinte árad befelé a kert és szobanövényeket is fogok itt elhelyezni, így azt most elvetem. A lilát éppen meguntam kicsit, a kéket pedig ebben a szobában hidegnek találom - északnyugati fekvése miatt. (A piros és a sárga nem az én színeim.) Marad a rózsaszín? Még semmi sem biztos. Szeretnék az egyik falra valamiféle növény motívumos - virágos? - tapétát, valószínűleg ez fogja majd végül eldönteni a kérdést. Egyikbe egyszer csak beleszeretek és onnantól nincs megállás.
Egyelőre itt tartok, rajzolok, szerkesztek és nagyon élvezem.













8 megjegyzés:

zazálea írta...

szuper!!! és avatunk? :o)

boGár krea írta...

Még az is lehet. Egyelőre papíron alakul a dolog és a gazdasági igazgató jóváhagyására vár. ;)

cselőmari írta...

de jó! nekem a költözés miatt lesz hamarosan aktuális a kérdés. majd megvitathatjuk. :-)
nekem az első tapéta tetszik a legjobban. szolíd és kedves mint te!

cselőmari írta...

de jó! nekem is lassan aktuális a téma a költözés miatt. majd megvitatjuk?! :-)
az első tapéta tetszik. szolíd és kedves mint te

Erika írta...

Sok örömet kívánok a tervezgetés, valamint kitartást a megvalósítás időszakában :)

zazálea írta...

ez akkor is megint egy lépés előre :D

a Matula ikrek írta...

Milyen izgalmas! Ugye, láthatjuk majd a végeredményt? :o)

boGár krea írta...

Milyen jó, hogy velem örültök! :)
Persze hogy előre lépés, nem is kicsi!
És igen, mutatok majd mindent, amint már érdemes, addig meg hallgathatjátok a sóhajtozó álmaimat. ;)