Helló május!

Azt írtam egy hónapja, "reményeim szerint áprilisban rendes ütemben haladhatok". Nos, nem így lett. Azt hittem márciusban letudtam az éves nyavalyákat, de kiderült, hogy utána jött csak a java. Így a hónap felét ágyban töltöttem. Még most is érzem az utóhatását, de már teszem a dolgom rendesen.
Volt tehát azért áprilisban is sok jó. 
Aminek leginkább örülök, hogy virágba borult a kert, én pedig tovább fokoztam új növények ültetésével. Csodás érzés nap nap után rácsodálkozni az újonnan előbújó, kivirágzó, zöldellő növényekre. Az is jó, mikor egy átaggódott szélviharos éjszaka után láthatom milyen szépen helytálltak, kitartottak mindannyian, csak néhány szirom bánta...
Festettünk kerti asztalt, korlátot, kerti házat. Ami a legjobb volt benne, hogy mindannyian együtt, a gyerekek is nagy gonddal segítettek.
Megpucoltam végre az összes ablakot, nagytakarítottam (nem nagyon nagy, csak olyan közepes, mert hamarosan festés lesz és akkor úgyis mindent, de mindent ki kell pakolni).
De nem csak itthon haladtam. Ami számomra nagy meglepetés, hogy még mindig sikerül tartanom magam a mindennapos blogbejegyzéshez és a heti hírlevelekhez. Gyanítom nem lesz ez így mindig, de azért igyekszem. A sok egyéb kreatív ötlet mellett, legutóbb anyák napjára készülődtünk. (Még mindig nem késő választani közülük, mi is ma, holnap fogjuk elkészíteni az idei meglepetést.)


És hogy májusban mi várható? Nos, az előző két hónap tanulsága az, hogy van úgy, hogy a tervek azok is maradnak. Szeretném, ha ez a rossz széria végre megszakadna. Úgyhogy azért én kitartóan tervezek!
Közelednek a ballagások, évzárók, így én már ezekre fogok készülni, ami a munkát illeti. Varrok mellette szabadon vihető figurákat is persze, ebben a hónapban a csíkoké lesz a főszerep - hétfőn jönnek a részletek!
 Itthon pedig most az az elképzelésem, hogy hagyom alakulni a dolgokat. Ha úgy jön ki, kirándulunk, ha máshogy, akkor moziba megyünk vagy maradunk itthon - a szokásos hétköznapok mellett persze. Jó lenne egy nagy barátos bográcsozást is összehozni!
És mindenképp meg kell tervezni a nyári programokat, táborokat, egyebeket a gyerekeknek, esetleg nyaralást a családnak.

Nektek hogy alakult az április?
Vannak terveitek májusra?
Egyáltalán, érdemes folyton megtervezni a dolgokat? 
Vagy úgyis lesz, ami lesz?

2 megjegyzés:

Anett írta...

Szia!

Örülök, hogy lassan magatok mögött hagyjátok a nyavalyákat.
Én személy szerint nagyon örülök annak a sok ötletnek, bejegyzésnek, hírlevélnek amit kapok, olvasok tőled. Csupa jobbnál jobb ötlet.

Ami a tervezést illeti, hasonlóak vagyunk, én is mindig mindent, csak ember tervez ugye....
Szóval csak módjával nagyvonalakban tervezek mostanában, nagy a csalódás aztán belőle. Nálam ez lett a tanulsága.

Imádom továbbra is a tavszt, remélem a május is meleg és napsütéses lesz egy két napot leszámitva.

További jó kertészkedést, blogolást, ötletelést neked!

Üdv, Anett

boGár krea írta...

Köszönöm, kedves Anett! Én is hasonló jókat kívánok neked!
És köszönöm, hogy velem vagy! Igyekszem továbbra is megszolgálni a bizalmat. :)