Adventi naptárba - könyv ajánló

A tavalyi adventi időszakban elhatároztam, hogy ezt a könyvet mindenképp figyelmetekbe ajánlom majd idén. Egyrészt azért, hogy megkönnyítsem a dolgotokat, másrészt pedig mert ennél jobb olvasmányt nem is találhattam volna. (Idén bajban is vagyok miatta...*)

Jostein Gaarden: Karácsonyi rejtély című kötete éppen ideális olvasnivaló a karácsonyt megelőző huszonnégy napra. Gyanítom pont ezzel a céllal írta az író.
A történet kicsit lassan indul, de a végére igazán kalandossá, érdekessé válik. Utólag visszagondolva pont olyan ütemben fokozódik az izgalom, ahogyan egyébként is karácsony közeledtével. 


Két történet fut párhuzamosan. Joakim egy különleges adventi naptárat kap, amelyben egy kislány betlehemi utazásáról olvashat estéről estére, aki nem csak térben de időben is visszajut Kisjézus születéséig. Útja során angyalok, pásztorok és egyéb biblia szereplők csatlakoznak hozzá.
Közben kibontakozik a naptár és készítőjének története is. 

(Azoknak, akiknél a gyerekek az angyalt várják mondom, hogy a könyvben egy két mondat erejéig szó van ajándék csomagolásról, karácsonyfa díszítésről. Érdemes figyelmesen olvasni és kicsit módosítani, kihagyni egy-egy mondatot, ha szükségesnek érzitek. 
Mi már korábban megbeszéltük, hogy más családoknál más szokások vannak - az iskolában is hallhatják -, így én a teljes történetet olvastam.)

*Közben eszembe jutott, hogy tavaly karácsonyra szerettem volna megvenni a fiúknak az Elfelejtett lények boltja című válogatás kötetet. Akkor már nem sikerült beszereznem, de előjegyeztettem és pár hónappal később meg is lett. Ott rejtőzködik tehát a polcom mélyén. Most elővettem, és éppen huszonnégy kortárs szerző művei olvashatóak benne, csodás illusztrációkkal társítva. Így ez lesz az idei adventi kalendáriumunk (egyik része). Ismét nagy erőket kell magamban mozgósítanom, hogy ne olvassam el előre...


 Hamarosan hozom a többi ötletemet és elmesélem, mi lesz az idei naptárban.


4 megjegyzés:

Julcsi írta...

Én épp az imént fizettem ki ezt:)
http://mesekozpont.hu/cikk/konyvbemutato-az-orkeny-szinhazban-41

boGár krea írta...

Hű, ez is milyen jól hangzik. Megjegyzem, jövőre is kell valami! Köszi Julcsi!

Monika írta...

Nagyon jók az említett könyvek! Én most ezt tervezem megvenni : http://sorsfordito.addel.hu/35361-gyokossy-endre-3-1/644763-gyokossy-e-adventi-utaink-a4
Felnőtteknek.

boGár krea írta...

Ez is jónak tűnik. Idén már nem, de jövőre még sorra kerülhet. Köszönöm az ajánlást!