Mivel rendelésre készült, mindenképpen.
Szeretem, ha tudom milyen jó helyre kerülnek alkotásaim. Örülök, ha kapok egy képet vagy pár sort, hogy micsoda örömet okoznak. Ha pedig nem, akkor igyekszem elképzelni, vajon milyen sors vár rájuk, vagy ki lehet az új gazdájuk, milyen alkalomra kapja majd?
Ezúttal éppen két mézes párocskáról fantáziáltam. Éles logikával kikövetkeztettem, hogy valószínűleg nem a karácsonyfán lógnak majd, legalábbis most még biztosan nem. Arra jutottam, hogy mivel párról beszélünk, és persze mézesek is, bizonyára egy, illetve két ifjú házas mézes heteinek lesznek társai talán.
És akkor az is eszembe jutott, miközben varrogattam, hogy talán eleinte csak együtt lógtak, esetleg moziba mentek a haverokkal, és egész véletlenül egymás mellé keveredtek újra meg újra, és egész véletlenül össze is ütköztek néha-néha, hogy egymáshoz ért két kar vagy láb...
Egyre gyakrabban összefutottak csak úgy ketten is, míg végül egy csillagfényes éjszakán a kollégium tetején elcsattant az első suta csók.
Innen aztán egyenes út vezetett az égen úszó felhők bámulásához, a csillag számlálgatós, reggelig tartó, világmegváltó beszélgetésekhez...
...néhány év elteltével pedig az oltárhoz.
Amit rend szerint és természetesen követik a mézes hetek.
(Vagyis, ha minden igaz - és elvonatkoztatok ettől a ki tudja mennyire kitalált történettől -, azok még ez után jönnek majd.)
...ezen járt az eszem, miközben elkészültek.
