Első Gouba vasárnap

Hátha van még olyan, aki nem tudja, hát elmondom újra: Vasárnap én is ott leszek a Goubán!
Egy kis előzetes a vásárról:
"A GOUBA egy olyan rendszeres program Budapesten, ami a turistákat, illetve az itt élőket egyaránt egy üdítő sétára invitálja – a belváros „szívében”.

A világ számos nagyvárosának művészpiacaihoz hasonlóan – Portobello Market – London, Via Margutta – Róma, Shuk HaCarmel és Shenkin Street – Izrael, Mercatino di Campo Santa Margherita – Velence – 2010-ben tavasztól őszig minden vasárnap megrendezzük ezt az egyedi kirakodóvásárt, vidám utcaszínházi, illetve zenés produkciókkal tarkítva.
A „budapesti Portobello-n” kellemes zenei aláfestés mellett válogatott művészek, kézművesek egyedi munkáit, illetve értékes műtárgyakat, régiségeket csodálhat meg az erre nyitott, igényes közönség." - olvasható a honlapon.

További képeket találhattok a facebookon a vásárról.
A bazár színhelyéül egyébként a Gozsdu udvar szolgál, ahová a Király utca 13. és a Dob utca 16. felől lehet bejutni.
A Wikipédiában leírtak szerint a Gozsdu-udvar hét négyszintes épületből (4800 m²) és hat udvarból áll, amelyhez hozzáadódik a Holló utca 10. szám alatti, szintén négyszintes épület. Az épületegyüttest a román nemzetiségű Gozsdu Manó (Emanoil Gojdu) ügyvéd végrendelete alapján 1870-ben létrehozott Gozsdu Alapítvány építette 1901-ben, Czigler Győző tervei szerint.

Az utóbbi években lezajlott felújításoknak köszönhetően egy gyönyörű, előkelő, hangulatos sétány jött létre. Ha másért nem, hát már csak emiatt érdemes ellátogatni ide. (Azért remélem másért is ;))

Az időjárás várhatóan marad olyan, amilyen most is, tehát ragyogó, forró nyári nap elé nézünk. De ez senkit ne zavarjon, hiszen az udvarban kapható étel, ital, frissítő is. Árnyas sarkokban és árkádok alatt lehet megpihenni.

Remélem vasárnap találkozunk!

3 megjegyzés:

zazálea írta...

Hajrá, hajrá, előre fel, győzni kell!

boGár krea írta...

:)))

Mák írta...

Sajnos "vásározni" technikai okokból tuti nem fogok, de azért azt elmondanám neked, hogy a lánykám ,meglátta a rózsaszín " pipit" ahogy eltekertem ( ő hívta így) és közölte, hogy anya anya azt a rózsaszín pipit mutasd meg nekem még egyszer, mert nagyon tetszik nekem:D...