Összegezve

Ahogy tavaly ilyenkor tettem, idén is készítettem egy kis visszatekintést. Akkor is mondtam, azért jó ez, mert láthatom, hogy nem "csak" dolgoztam, hanem  valóban újakat is, érdekesetek is alkottam, haladtam előre, talán fejlődtem is tovább. Mert ha nem nézek a részletekre, könnyen gondolom, hogy semmi érdekes nem volt, de így látom, hogy a sok kicsi (meg nagy) sokra megy. Mutatom tehát nektek is a teljesség igénye nélkül, néhány dolgot kiemelve, valamelyest időrendben haladva a múlt esztendő eseményeit.

Év elején elkészült végre a műhelyem. Nagy öröm volt ez számomra és hatalmas előrelépés a munkám terén - azért ezzel kapcsolatban még tartozom egy vallomással. Mindenesetre elkülönült a család élete a munkámtól térben és időben, ami minden szempontból jó döntésnek bizonyult.


Így már semmi akadálya nem lehetett újabb tárgyak születésének. Év eleje rendszerint a kísérletezés időszaka, lettek hát naplók is.


A tavasz és a húsvét közeledtével az első tojáskák is elkészültek. Ők az én legapróbb figuráim, sokan vannak általában, egyre több színben és formában jelennek meg és gyorsan új otthonra lelnek.


Egy kézzel varrós időszakban (leginkább a gyerekek betegsége idején van ez) rengeteg filc párnácska, figura készült levendulával töltve, köztük ez a manólak.

Beköszöntött a nyár, vele pedig megérkeztek a  rókák,


 és a békák is.

A marokfigurák sora pedig bővült egy kutyussal.


Nem maradhattak el a tipikus nyári kellékek sem, mint a balin és a keszeg


vagy a lakóautó, melyben a nagy maci, cica és nyuszi figurák formáit, valamint a batyus barátok funkcióját ötvöztem.


A rendes nyári nosztalgikus hangulatom eredményei a babuskák.


Ősszel mikor már egy kis melegségre vágyunk beköszöntött a falvédők időszaka, így készült egy vonatos,




Legnépszerűbb újdonságai az évnek egyértelműen a babák voltak, amit tökéletesen megértek, az én szerelmem is töretlen azóta.


Ahogy sokasodtak a munkák az év végéhez közeledve, szükségét éreztem egy kis kikapcsolódásnak, így a megszokott tarka figurák közé letisztult formák és színek keveredtek, elkészültek az első hímzéssel és rátéttel díszített filc szívek.

Az ünnep pedig megkívánta, így színre lépett az őrangyal osztag.


Készültek persze folyamatosan a már ismert figurák is, mint a maci és a garázsbatyu a sok egyéb mellett.



Dekoráltam a lakásunkat és másokét is letisztult formába zárt gyapjúfilc díszekkel.


Nagy meglepetésemre és örömömre kaptam "céges ajándékot" is, meghívtak az MTV Család Barát műsorába. Mivel mi is igyekszünk a gyerekeinknek és egymásnak tárgyak helyett élményt ajándékozni, ennél szebbet, jobbat magam sem kívánhattam volna.


Ami pedig a jövő, azaz az idei évet illeti: fogadalmakat nem szoktam tenni. Terveim persze vannak, sok új figura van születőben - és bár a január a töltekezés, lazítás időszaka, biztos vagyok benne, hogy néhány közülük hamarosan testet ölt. Újra élesztem az ékszer formába bújt állatkáimat, lesznek ismét kitűzők, nyakláncok és előfordulhat, hogy valami teljesen új dologgal is előállok.
Idén végre elindítom az Etsy-n is boltomat, a Meskán pedig igyekszem folyamatosan széles kínálattal jelen lenni és továbbra is találkozhatunk személyesen a vásárokban.
Ha ez az év is olyan termékeny lesz, mint az előzőek voltak, akkor nem lesz okom panaszra.

Köszönöm, hogy velem voltatok tavaly, remélem számíthatok rátok idén is!



4 megjegyzés:

Anett írta...

Szia Brigi!

Csodás összegzés volt, nagyon sok szép dolgot készítettél! Pár sorban felkészíthetnél minket arra mi vár ránk 2013-ban??:-))

BUÉK és további értékes alkotást!!!

Anett

Anett írta...

Szia Brigi!

Csodás összegzés volt, nagyon sok szép dolgot készítettél! Pár sorban felkészíthetnél minket arra mi vár ránk 2013-ban??:-))

BUÉK és további értékes alkotást!!!

Anett

boGár krea írta...

Köszönöm kedves Anett!
Pár sorban írtam a terveimről a végén... :) Részletekbe majd később mennék bele, mikor már jobban kidolgoztam egy-egy figurát, annyit azért mondhatok, hogy olyanok jönnek, akik még nem voltak, nagyvadak például, meg pár fiús játék, mert ők mindig hátrányban vannak a lányokhoz képest.


Lora írta...

Imádom a figuráidat Brigi!!
Egy kicsit (vagy inkább nagyon) újra gyereknek érzem magam amikor nézegetem.
A műhelyedet meg imádom!Nagyon megnyugtató lehet egy ilyen hangulatos helyen dolgozni.
Remélem egyszer én is elérem, hogy legyen egy saját műhelyem.

További sok sikert, sok-sok alkotást, és persze BÚÉK!!