Mióta ezt a rovatot elindítottam, a címet beírva mindig egy számomra régóta kedves és fontos vers sorai jutnak eszembe.
Szeretem én az eget úgy, ahogy van,
derűsen, borusan;
szeretem a földet is úgy, ahogy van,
sárosan, porosan.
Nem válogatok sem égben, sem földben,
sem időben, sem térben;
arravaló, hiszem, hogy térdre essek, -
arravaló a térdem.
Arravaló az út, hogy menjek rajta,
s hogy ráboruljak holtan,
mint egy ledőlt fa; ne tudja bár senki,
hogy ki voltam s mi voltam...
derűsen, borusan;
szeretem a földet is úgy, ahogy van,
sárosan, porosan.
Nem válogatok sem égben, sem földben,
sem időben, sem térben;
arravaló, hiszem, hogy térdre essek, -
arravaló a térdem.
Arravaló az út, hogy menjek rajta,
s hogy ráboruljak holtan,
mint egy ledőlt fa; ne tudja bár senki,
hogy ki voltam s mi voltam...
Erdélyi József: Szeretet
2 megjegyzés:
De szép! A vers is, meg a kép is. :)
Egy Berda József versszakot juttatott eszembe:
"Millió üstökű erdőrengeteg, te vagy
az én igazi hajlékom csupán! Benned
bolyonganék-aludnék s ébrednék mindig,
télen és nyáron egyaránt, csak bírná
a test, a szegény, a változó időt..."
Szép!
És az is, hogy ez jutott eszedbe egy képről...
Köszönöm!
Megjegyzés küldése