Szakadék

Benedek ötödik szülinapját ünnepeltük hétvégén. Többnyire készen vásároljuk a tortát ezekre az alkalmakra, mert így egyszerűbb és mert olyan finomat én nem tudok. Most viszont az volt a kis nagyfiam kérése, hogy én süssek neki. Mindegy milyet. Csak belül csokis legyen. És legyen rárajzolva Villám McQueen. Vagy inkább emelkedjen ki belőle. És kerek legyen. És emeletes.
Azt találtam ki, hogy lesznek rajta figurák, amik egy ötöst formázó úton száguldoznak. 
Úgyhogy nekiálltam. Nem ez az első torta amit sütöttem és nem is a második. Volt már olyan, hogy nem lett egyenletes, de ilyen sziklafal még sosem emelkedett ki belőle. (Sajnálom, hogy nem fotóztam le akkor, mikor kivettem a sütőből, igazán tökéletesen romosan nézett ki.) Az első képen jól látszik, ez tényleg ilyenre sült, nem faragtam hozzá a szakadékot. 
Nem estem kétségbe, magam sem értem micsoda hidegvérrel kezeltem a helyzetet. Talán azért mert egyből látszott rajta, hogy kiváló hegyet tudok alkotni belőle. :)
Hogy rövidre zárjam, ez a torta készült Beninek. Egyszeri és megismételhetetlen. 
(Ja, és csupa csoki belül.)




17 megjegyzés:

Noemi írta...

Hehehe, micsoda szerencses balszerencse :))) Nagyon kreativ vagy, klassz lett a torta es igazan egyedi :)))

Boldog szulinapot az unnepeltnek!

Lidércke írta...

Ez állati jó! :)) Nem hogy elszúrtnak nem néz ki, de egyenesen mestermű! Tényleg érdekes ez a szakadék, különben. :)

patonaifabian írta...

Kalapom emelem...nem tudok sütni!

Erika írta...

Hát, az lehet, hogy olyan finomat nem tudsz, de látványra simán berakhatnád egy cuki kínálatába, az egészen biztos :)

zazálea írta...

ez,kérlek, mestermű,így kell mondani,én is így mondom!

Aledi írta...

Aztaaa! Ez eszméletlen! Én nagyon gyakran sütök, de ilyen tetszetős műremeket még nem produkáltam :) Gratulálok!

Judit írta...

Hát ez szuper lett, a szakadék külön előnyére vállt, a kis megrendelőd biztosan odáig lesz érte:)

a Matula ikrek írta...

Tökéletes a szerpentinhez! ;o)
Nekem akkor ilyen a süti teteje, ha rá kéne kenni egyenletesen a krémet...

Kata írta...

Isten éltesse a nagy fiút!
Nagyon klassz tortája lett ;)

Csíki mama írta...

Nekem úgy tűnik, hogy a szeretet csodákra képes :)))
Gratulálok,
Isten éltesse a fiad családjával együtt...

Hajnalka Nagy írta...

Nagyon Boldog Szülinapot a legénynek!
a torta meg egy csoda! szuperrrrrrfantasztikusat alkották!!!
az autókákat is te csináltad?? ilyen színes, sok színű marcipánt honnan szereztél be, legalább 5-6 színt kellett beszerezned... cukrászoktól v.honnan? tán régebben auchanban láttam színes tömbökben árulni,de rég jártam arra so nemtom van-e és h mennyi színben... (igaz túl vagyunk már mi is a mi Beninkkel rajta már majdnem 4 éves és 2 hetes :D a kiscsajnak meg szeptemberben lesz, de szeretek felkészülni jó előre...:))

erzsó írta...

ez a torta előre elrendeltetett a gyermeki vágyak és az anyai szeretet nevében :))

Strugamano írta...

Húúú meg wooow!

Strugamano írta...

Húúú meg woooow!

boGár krea írta...

Köszönöm mindenkinek a sok kedves hozzászólást a magam és természetesen az ünnepelt nevében is! :)

Adél, csak azért nem lett még ilyened, mert neked rendes sütik jönnek ki a sütőből, amilyet én is vártam volna.

Judit, igen, tetszett a kisfiamnak is.

Erika, végül is az íze sem lett olyan rossz, persze ez a recept érdeme. :)

Hajni, egy kilós marcipánt vettem a Metróban, hozzá ételfestéket (piros, kék, sárga -ezekből kevertem), barnát kakaóporral, feketét széntablettával színeztem. Az egészre elég bőven volt, sőt még maradt is egy darab belőle (majd ráteszem valami egyszerűbb sütire).

Elnézést, hogy nem válaszoltam mindenkinek személyesen. De minden egyes hozzászólásért hálás vagyok, köszönöm, hogy szántatok rám az időtökből! :)

..helianthus.. írta...

Szuper lett a torta...
Nagyon tetszenek a munkáid! További sok sikert:)

boGár krea írta...

Köszönöm helianthus! :)