Szeretem...

..., hogy szinte minden nap együtt ebédel az egész család.
Olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy G. az otthonunkhoz közel dolgozik, így legtöbbször ő is haza tud jönni délben és a gyerekeknek is közel egy órás ebédszünetük van, tehát az egy utcányira lévő iskolából bőven megfordulnak ezalatt. Én meg mint tudjátok itthon dolgozom és úgy osztom be az időmet, hogy el tudjam készíteni közben az ebédet.
Persze nem eszünk minden nap valami hatalmas gasztronómiai csodát, igyekszem egy óra alatt végezni a főzéssel. Előre tervezek, mert az kínszenvedés, mikor tizenegykor itt állok, hogy akkor mi is legyen ma? Lehetőleg úgy intézem a dolgot, hogy minden nap csak egy fogást kelljen készítenem. Tehát egyik nap levest, másik nap főételt főzök két napra. Vagy a már meglévő maradékot használom fel gyorsan. (Pl. maradék tésztából tésztasaláta + grill hús, maradék rizsből és főtt húsból rizses hús, maradék húsleves levéből valamilyen zöldség krémleves)
És persze akkor sem dől össze a világ, ha két napig ugyanazt esszük (ételt ki nem dobunk!). Ezzel együtt is azt mondják a fiúk, hogy a házi koszt a legfinomabb és nem is szeretnének változtatni ezen a rendszeren.
Számomra pedig a legjobb az egészben, hogy így a nap közepén van tizenöt-húsz percünk, mikor kicsit megpihenhetünk, egymásra figyelhetünk. Igazán hálás vagyok ezért!


2 megjegyzés:

Anett Apró-Fekete írta...

Valoban nagyon szerencsesek vagytok, hogy igy le tudtok ülni minden nap ebédelni, vacsizni. A családok sem itt tartanának ahol ha ez lehetseges volna, kezdem érteni a szieszta lényegét.

A főzéssel én is sokat kinlódom, mi legyen stb. Ha jól rémlik egyszer mintha készitettél volna heti menüt, támogatnám valami hasonló elkészitését most is, mert olyan jót lehet egymásból meriteni.

További szép napot!

boGár krea írta...

Sziesztára legfeljebb hétvégén van módunk, de az is nagy dolog, hogy találkozunk, beszélgetünk kicsit a nap közepén is.

Én rendszeresen vezetem az "okos füzetemben" a heti étrendet, így előre be tudok vásárolni és csak hetente egyszer kell foglalkoznom a kitalálással is. Persze van, hogy másképp alakul, de többnyire tartom magam hozzá.

Időnként szívesen megosztok belőle tippeket.

Neked is szép napot!