Blogöltöztető

Úgy látszik, Zazálea blogelemzése sokakat megmozgatott, mert sorra változnak kedvenc blogjaim megjelenésükben, sőt némelyek tartalomban is.
Beálltam a sorba. :) Bár ami azt illeti, semmit sem fogadtam meg abból, amit az elemzésben írtak. De ez nem egy üzleti jellegű blog, így nem is gondolom, hogy szükség lenne rá, hogy egy minimál, letisztult és személytelen oldalt hozzak létre. Amúgy sincs túlcicomázva. ;) (A shopot szívesen kialakítanám üzletiesítve, de most nincs kedvem, és mivel nem mérem a látogatottságát, lehet, hogy nincs is jelentősége...)
Szóval nekem csak annyi volt a célom ezzel az átformálással, hogy az oldalelemeket áttekinthetőbbé tegyem, mert már túl hosszan sorakoztak egymás alatt, és rengeteget kellet görgetni. Így viszont kissé szűkös lett a bejegyzéseknek maradó hely, ez most zavar egy kicsit. Majd meglátom, elviselem-e így...

7 megjegyzés:

boGár krea írta...

Na, igen! A tavasz mindig hoz némi változást. Olyan ez, mint amikor elegünk van mindenből, ezért aztán átrendezzük a lakást, meg levágatjuk a hajunkat. ;D
Egyébként nagyon tetszik az új formád. Különösen a fejléc!
A bejegyzések elrendezését én is ilyesmire gondoltam a boltomban, csak nem tudom, hogy kell...

Ledorka írta...

A te fejléced se kutya! (Naná, mert galamb, sőt, galambok. :) ) Nagyon szép az új blogruhád. :)

DoRcY írta...

Nekem így is tetszik, bár középen tényleg kicsit zsúfolt. De az előző is teljesen jó volt szerintem. Már hozzászoktam a hosszú görgetésekhez. Egyébként nagyon szépeket csinálsz! :)

Barbi írta...

Szerintem nagyon jó lett! A szűkösségen pedig lehet állítani, majd elküldök egy jó linket! Én is most akarom kipróbálni.
Ha elfeledem, szólj rám, mert ma kevesebbet leszek gépközelben és könnyen kipotyog minden a fejemből. :D

boGár krea írta...

Lidércke, köszi! Múlt héten rámtört a galamb-őrület... Most majd jön a többi állatom. (Azokat tán nem is mutattam még...)
DoRcY, igyekszem a zsúfoltságon változtatni...
...amennyiben Barbinak is sikerül. :)
Barbi, nagyon örülnék annak a linknek, majd jelentkezem. Előre is köszönöm!

Móni írta...

Én is éppen ezen a 3 sávosításon filózom, megkérhetnélek, hogy küldd el nekem is a Barbi linkjét?
Egyébként nekem is nagyon tetszik az új külső, ha meg a szűkösségen is lehetne javítani, igazán szuper lenne.

boGár krea írta...

Móni, küldöm, amint megkapom. :)