Minden kis- és nagylánynak

szükséges, sőt kell egy, esetleg több - nekem több - napló, notesz, jegyzet füzet. (És persze a fiúknak sem árt.)
A kislányoknak egyértelműen titkos naplóra van szükségük. Erről nincs mit mondani, aki volt már kislány érti ezt.
A nagylányoknak ennél már bonyolultabb a helyzetük. Mert ugye van az egyszerű notesz, amibe a naponta felmerülő dolgokat jegyzeteljük, teendőktől kezdve a gyerekek programjain át egészen a bevásárló listáig.
Aztán van az, amibe az kerül, amit a távolabbi jövőre tervezünk (manapság ezt célfüzetnek hívják). És jó is ha van ilyen, mert mindig előttünk lehetnek az álmaink és segít a megvalósításban. A legjobb benne, amikor azt látjuk, hogy újabb tervünk vált valóra. (Én nagyon élveztem január elején, mikor a tavalyi gondolataimat újra olvastam és sorra kipipálhattam őket.) Csak vigyázzunk mit kívánunk! ;)
Persze lehet nekünk is olyan naplónk, amibe lelkünk legféltettebb titkait írjuk. Tudom, a mai modern világban már megtehetnénk ezt a számítógépünkön akár egy blog keretén belül. Mégis sokkal meghittebb és közvetlenebb a kezünkben lévő, kedvenc füzetbe jegyezni a fontos dolgokat.
És akkor még nem említettem a rajzokhoz, hobbihoz, munkánkhoz használt, esetleg szülői értekezletre járós, gyerekek kedvenc szavait összegyűjtő, nyaralási emlékeket tartalmazó füzeteket, naplókat. Nyilván ezer lehetőséget kihagytam még.
Egy biztosan közös bennük: úgy jó igazán kézbe venni egy füzetet, ha szépnek találjuk, illik hozzánk - sőt ha fokozhatom még -, a tapintása is örömmel tölt el.
Nos, a fent említettek valamelyikére mindenképpen megfelelnek a ma készült tavaszi színekben játszó füzetecskék.




Nektek milyen noteszeitek vannak? Mire használjátok?
.
.

5 megjegyzés:

Zazálea írta...

hát ez egyértelműen a cuki kategória győztese!

a Matula ikrek írta...

Milyen igaz, én egy időben négy különféle jegyzetfüzetet tartottam! Bár egyik sem volt ilyen különleges! :o)

cselőmari írta...

Nagyon szépséges! Belsejét is láthatnánk?

boGár krea írta...

Köszönöm lányok!
Ugye, hogy egy nem elég? ;)

Mari, már pótoltam is, raktam fel képet a belsejéről is.

judit írta...

Van naplóm a lélek dolgainak, tizenegy éves korom óta. ezek mindig mások (már van legalább húsz db), de mindig igyekszem szépet választani. aztán van napló a két gyerkőc szavait, mókáit és rosszaságait megörökíteni, meg van napló a kiadások vezetésére (ez sajna általában elfelejtem vezetni ).
Kedvesek, szépek, puhák, amiket készítettél!!!! :)