Helló június!

Csodás nyári nappal köszöntött ma ránk június - így a naptári nyár - első napja! Nem is kezdődhetne jobban, igaz?

Elég eseménydús hónap áll mögöttem és előttem is. A műhelyben a sok csíkosság után most egészen új dolog készül, néptáncos szoknyákat varrok kislányoknak. Tartottam kicsit a feladattól, de megoldottam természetesen. Most a köténykék következnek hozzájuk.
A blogon a legnépszerűbbek a nyomtatható kártyák voltak ebben a hónapban (itt és itt). Köszönöm, hogy ilyen sokan letöltöttétek! Remélem tetszett a "célszemélyeknek" is!

Itthon elkészültek a magas ágyások, már nyújtózkodnak bennük a palánták, melegednek a magok. Igyekszem minden maradék időmet a kertben tölteni, ilyenkor már nem is vágyom a házban maradni. (Nem is haladnak bent a dolgaim...) Egyre több olyan új lakójával találkozom odakint, amik eddig még nem bukkantak fel nálunk. Tegnap épp egy szajkó szökdécselte végig a kertet hatalmas ugrásokkal...



És hogy mit hoz a június? Nagy változásokat! Bár nem kerestem, mégis egymásra találtunk egy olyan munkával, amit pont magaménak érzek. Egy régóta dédelgetett vágyamhoz segít közel kerülni. Fordul a kocka és ismét egy hobbiból válhat komoly új hivatás.
Ami azt is jelenti egyben, hogy a boGár krea élete is megváltozik. Kevesebb időm lesz rá mind a varrás, mind a blogolás területén. De nem zárom be teljesen sem a műhely ajtaját, sem a blogot.  
Szívesen fogadom a megrendeléseket, esetleg az elkészítés ideje lesz picit hosszabb. És rendszeresen írom a bejegyzéseket is, csak már nem naponta, inkább hetente egyszer-kétszer jelentkezem majd.

Nálatok hogy telt a május?
Vannak terveitek júniusra?
Vagy a (sulis) év végi hajtás úgyis mindent maga alá temet?


9 megjegyzés:

Anett írta...

Szia! Szeretem olvasni a híreidet mert mindig van ujdonság. Remélem elárulod hamarosan mibe fogsz bele. Kiváncsivá tettél. Egyben egy kicsit szomorúvá is, remélem maga a Bogarkrea nem fog megszünni a közel jövőben?
Mert igy szokott kezdődni, mindenből egy kicsit kevesebb és kevesebb..:-(

boGár krea írta...

Drága Anett!
Köszönöm kedvességed!
Igyekszem itt is tartani a frontot, meglátom sikerül-e? Alapvetően úgy vagyok a dolgaimmal, hogy ha nem tudom teljes odaadással, a lehető legjobban csinálni, akkor nem is érdemes. Remélem azért mindkettőre tudok kellő időt és energiát szánni! Ígérni viszont nem tudok...

dolgoSKezek írta...

Háááát Brigi, én is kicsit aggódom, de a lényeg hogy jól érezd magad, ha úgy kell lennie hogy váltasz, úgy is úgy lesz. Addig meg olvasgatunk szorgalmasan!!! :)

boGár krea írta...

Köszi Dóri! Most épp a varrással vagyok nagyon behavazva, ami szuper. Közben már a másik munkát is elkezdtem, ez is szuper. Így most a blog lett a mostoha gyerek. De lesz ez még másképp! :)

dolgoSKezek írta...

A blogolás amúgy is mostoha-meló. Van mikor úgy érzi az ember, hogy napokig a kutya se olvassa. Közben persze lehe hogy olvasási rekordokat döntesz meg, csak épp senkinek sincs kedve reagálni :S. Na hát ezért kell azt csinálni, ami neked jó, egy ember akkor már biztos boldog! :)
Jó munkát itt-ott-amott!

Eszter írta...

Kedves Brigi!
Minden jót kívánok, és én is nagyon remélem, hogy sikerül majd összeegyeztetned a két munkát. :) Nagyon szerencsések vagyunk, hogy több játékunk is van tőled, de azért éberen figyelem a blogot.
További jó munkát!
Eszter

boGár krea írta...

Köszönöm, kedves Eszter!
Most még sok tanulnivalóm van az új helyen, plusz a meglévő rendeléseken is dolgozom, így nincs időm másra. De ha belejövök és kialakul az új rend, remélem újra vissza tudok térni ide is.

boGár krea írta...

Kedves Brigi!

Tavaly vásároltam két angyalkát Tőled a két kislányomnak. ilyen angyalka nincs most a meska boltban, rendelhetnék még kettőt? Szalagból van a karjuk és lábuk, szőke és barna a hajuk, szívecske is van a ruhájukon, kb 10 cm-sek. nagyon köszönöm előre is, Judit

(Bocsánat, kitöröltem véletlenül, de ide bemásoltam, kedves Judit.)

boGár krea írta...

Kedves Judit!
Jelenleg nem tudok megrendeléseket fogadni. Ha nem sürgős, kérlek később keress meg újra! (E-mailben kényelmesebben egyeztethetünk!)
Köszönöm!