Mostanában a műhelyemet rendezgetem, mikor kedvem van hozzá. Nem sürgős feladat, de szeretném lassacskán a mostani életemhez igazítani azt a szobát is, ahol eddig a varrásé volt a főszerep. Összébb pakolom a rengeteg varrós holmit, rámolom az egyebeket. E közben akadt a kezembe egy réges-régi doboz, amiben a kamaszkori íróasztalomból eltett emlékeket őrzöm. Megtaláltam a füzetet, amibe akkori kedvenc verseimet másoltam be. Rögtön fel is hoztam magammal az éjjeliszekrényemre, hogy nyugodtan végig olvashassam. Persze jórészt szerelmes versekkel van tele, de én most nem ezek közül válogattam.
Be kell vallanom, a szükségesnél jóval ritkábban olvasok verseket. Sajnálom, mert amikor mégis kinyitok egy kötet, akkor teljesen magával tud ragadni egyik-másik költemény, színeket, ízeket, érzéseket, emlékeket, könnyeket csalva elő. Azt hiszem, előírok magamnak valamiféle rendszerességet versolvasásra...
Az alábbi három vers azóta is fontos és sokat jelent számomra, szeretem őket.
Hajnal Anna:
(Bennem lakó jobbik felem...)
Bennem lakó jobbik felem
türelmes légy, bírd ki velem,
együtt vagyunk bármi bajunk
amíg vagyunk így maradunk...
Hajnal Anna: Kegyelem
Ezüst kötésű páncél rajtam
sűrűszemű magány:
valaha isten lánya voltam,
még az vagyok talán.
Adamis Anna: Arra születtem
...hogy kisgyerek legyek,
anyám mellett játsszam hosszú éveket,
arra születtem, hogy felnőtt is legyek,
s megértsem a szóból azt, amit lehet,
s végül arra jöttem és e világra,
hogy hinni tudjam: nem vagyok hiába.
Arra születtem, hogy megszeressenek,
s megszeressem én is azt, akit lehet,
arra születtem, hogy boldog is legyek,
s továbbadjam egyszer az életemet,
s végül arra jöttem én e világra,
hogy belehalnom se kelljen hiába.
