Gyerek buli

Most éppen a közelgő Gyermeknap ürügyén állítottam össze egy gyerekbuli ötlet gyűjteményt. Azt gondolom szülinapok és egyéb mulatságok alkalmával is jó hasznát vehetjük még.
Nem csoportosítottam egy bizonyos téma köré, nem is szívesen tenném. Jobban szeretem, ha a gyerekek fantáziája szabadon szárnyalhat. Nincs szükségük arra, hogy a tányérok és szívószálak mind tündéresek vagy pókemberesek legyenek, csodásan fognak szórakozni ezek nélkül is.
Mégis van bennük valami közös: nem kerülnek szinte semmibe, némi kreativitás szükséges mindössze hozzájuk.

Kezdhetjük akár rögtön azzal, hogy az összegyűjtött konzervdobozokat (én mindig elmosom és elteszem, sok egyéb mellett akár ilyenkor is hasznosíthatóak) mindenki saját kedve szerint feldíszíti. (Később haza is viheti a sajátját, remek ceruzatartó lehet belőle.)
Célba dobáshoz vagy gólyalábnak is kiváló, előbbihez kisebb labdák,  utóbbihoz kötél és egy apuka szükséges, aki lyukat fúr a dobozokba. Ha sokan vannak a srácok, akár sorversenyt is rendezhetünk nekik.


Tekézni persze másképp is lehet. Vízzel megtöltött műanyag palackokat sorakoztathatunk a járdára és hajrá!
A hétköznapokon is jól jön egy méretes, táblafestékkel lefestett felület. Így nem a ház falára vagy a féltett térkövekre kerülnek a remekművek, hanem a kertben állandó, változó kiállítássá válnak.


 Dekoráljunk papír rakétákkal - melyek egyébként konfettit rejtenek és WC papír gurigából készültek -, vagy textil parti zászlókkal, melyek tartósságuknál fogva évről évre, buliról bulira újra használhatók.
Kerítsünk el a kertben vagy a parkban egy kis zugot a gyerekeknek függönnyel, igazán szívesen időznek majd a szabadban felállított kuckóban.


És semmiképpen ne traktáljuk őket egészségtelen, készen vásárolható mindenfélékkel. Szívesen fogyasztják az egészséges csemegéket is, csak megfelelő tálalás kérdése. (Mikor kiscsoportba járt a nagyobbik fiam, és mi vittük a gyümölcsöt, sokan csodálkozva néztek a mazsolára, aszalt gyümölcsökre, sőt a nyers répára is. Azért megkóstolták és persze ízlett mindenkinek!) 
A jégkrém is lehet házi készítésű, akár egyszerűen a gyümölcsturmix vagy joghurt lefagyasztva. Ha a pálcikára kapszlit húzunk talán valamennyire a ruhát is megóvhatjuk.


Képek és ötletek forrásai: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10



1 megjegyzés:

hanga írta...

Sikerült megihletnie a vécépapír-gurigás fotónak, köszönöm szépen! :)
http://hangaagi.blog.hu/2012/05/22/gyerekszoba_disz