Karácsonyi készülődés lazán

Mert én ilyen laza és spontán vagyok. Ja, nem. De előre tervezek, ezért a (részben) magam választotta kötelezettségeket már novemberben elintézem. Így decemberre már csak az örömteli várakozás marad. (Amúgy mivel jól beosztom az időmet, van lehetőségem lazának és spontánnak is lenni.)

Hogy is csinálom én? 
November elejétől már a karácsony körül pörög az agyam. Nem az üzletek kínálata (nem járok gyakran ilyen helyekre), nem a megfelelő időbeosztás (ez inkább csak következmény), nem a kényszer (ki kényszeríthetne?) miatt. Egyszerűen genetikailag kódolva van bennem. Ahogy hullanak a levelek és sötétebb napok jönnek, aktiválódnak a karácsony hormonok és beindul a folyamat. 
Ilyenkor tehát előveszem a karácsonyi füzetemet és szép sorjában összeírom az idei terveket. Sok tervezőt találhattok ti is az interneten vagy az adventi újságokban, kiválogathatjátok közülük, mi az amit használni szeretnétek belőlük.


Először tehát egy tervező naptárat állítok össze novemberre és decemberre, ahol bejelölöm a főbb teendőket legalább heti szintre lebontva (de jobb, ha konkrét naphoz rendelem, mert akkor biztosabb, hogy nem csúszom meg vele).
Következő oldalon az adventi naptárat tervezem meg, hiszen ennek kell legelőször kész lennie - mi kerül bele, hogy fog kinézni, mit kell hozzá beszerezni? Ezt igyekszem el is készíteni a lehető leghamarabb. (Idén jól állok vele, legközelebb megmutatom a kész naptáramat, amiről az előző bejegyzésben már írtam.)


Jöhet az adventi koszorú és egyúttal az ajtódísz tervezése is. Milyen színek legyenek rajta - nálunk minden a karácsonyfával harmonizál, így ilyenkorra már ennek a színeit is tudnom kell -, mit kell venni hozzá? Összeállítani ráérek majd november utolsó hétvégéjén. (Idén visszatérünk a piros+fehér+zöld alapokhoz, így a fára venni semmit nem kell.)
Sorra veszem a lakás helységeit (+ az udvart, bejáratot), mit hogyan szeretnék feldíszíteni, ezekhez kell-e valamit venni vagy magam készítem el?  
Nagyon fontos oldal az ajándéklista. Ki mit kap? Honnan szerzem be? Mikor? (lehetőleg még novemberben) Ide kerülhet az ár is, hogy átlássam a költségvetést.
Ha nálunk is lesz vendégeskedés, akkor a menü és süti tervezéshez is nyitok egy oldalt, de ráérek decemberben kitölteni. Ennek alapján könnyű lesz bevásárló listát írni, ha majd ott tartunk. 
Maradnak üres oldalak, ahova a program ötleteket, esetleg a takarítási tervet beírhatnám. Az én tervem azonban idénre az, hogy rászánom advent első hetének délutánjait, meg a szombatot, ha kell és kisuvickolom a házat, utána már csak szinten tartom a tisztaságot és rendet.


Novemberben tehát elvégzem a nagytakarítást, beszerzem az ajándékokat, elkészítem az adventi naptárt, koszorút, utolsó hétvégén feldíszítem a lakást. 
Decemberre marad a főzés, sütés, csomagolás, képeslapok és a lelki töltekezés.

Íme az idei ütemterv: 

Sok az üres hely, így ha valami közbejön, akkor sem lesz gond! Törekszem rá, hogy minden görcs és idegeskedés nélkül menjen. Hiszen annyira szeretem ezt a várakozással teli időszakot, szeretném kiélvezni minden percét!

Hasonlóan nyugalmas és örömteli készülődést kívánok nektek is!

8 megjegyzés:

Mamka írta...

Hű! Fantasztikus vagy!!!!!Nekem is ilyen tudatosnak kellene lennem. Elmélyedek a programodban,köszi!

boGár krea írta...

Kedves vagy, köszönöm! Igyekszem tudatos lenni. Igazából akkor érzem jól magam, ha előre tudok tervezni és nagyjából tudom is tartani magam hozzá. Persze már nem izgatom magam, ha mégsem úgy sikerül. Ez a nagy dolog számomra. :)

Mamka írta...

Egyre jobban elmélyedek a blogodban::),közben ronda módon az unokák per pillanat természetfilmet néznek,de aztán vacsora,fürdés,mese ,altatás.
Elolvastam a tavalyi készülődésedet: munka mellett ezt hogy lehet megoldani? Biztosan elraktározok ötleteket,de le kell egyszerűsítenem.
VISZONT: nekem ez azért jó,mert mindig utolsó pillanatos voltam,bár már nem annyira vagyok az, az ajándékokat én is elkezdem novemberben.
Ezt akkor tudtam már megcsinálni,amikor jobb anyagi helyzetbe kerültünk-pedig nem olyan ajándékokat veszek,amik egy vagyonok, sőt készítek,de a gyerekeknek mégis van olyan álmuk,vágyuk,amiket csak megvenni lehet.

boGár krea írta...

Tavaly nem is készültem túl sokat, sőt az előző években - amíg itthon dolgoztam és pont a karácsony volt a csúcs szezon -, nagyon keveset tudtam az itthoni dolgokra fordítani. Idén másként lesz, hiszen más a munkám, a délutánok és hétvégéim szabadok. Így bőséggel jut idő mindenre. Ami nagy könnyebbség most nekem és ezt nagyon élvezem!
Az ajándékok mérete, anyagi értéke pedig nem fontos. Volt olyan év, amikor mindenkinek magam készítettem valamit. Takarót, párnát varrtam, társasjátékokat készítettem, húgomnak szakácskönyvet írtam, rajzoltam kézzel - ezt már augusztusban elkezdtem. Szép lassan minden meglett és mindenki nagyon örült.

Virag Lovas írta...

Ez nagyon inspiráló volt. Minden évben tervezek és készülök, jó látni, hogy nem vagyok egyedül. Szuper jó kis naptárat állítottál össze!! Sokat tanultam a posztból amit az idén hasznosítani tudok. Köszönöm!

Eszter írta...

Ez nagyon praktikus leírás volt, köszi! Minden évben új füzetet kezdesz, vagy ez külön karácsonyi füzet?

boGár krea írta...

Kedves Virág! Nem vagy egyedül, ebben biztos lehetsz! Vagyunk párak karácsony mániások. :) Örülök, hogy hasznosnak találtad az írásom! Jó készülődést kívánok!

boGár krea írta...

Örülök, kedves Eszter, hogy tetszett! Ez egy külön karácsonyi füzet. Tavaly több karácsonyi tervezőt átlapozgatva összeállítottam hozzá, mi kerüljön bele - sok dolgot kihagytam, amire nem volt szükségem. Így idén csak átmásoltam a következő oldalakra. Praktikus így, mert könnyen nyomon tudom követni, hogy az előző években ki mit kapott, mit mikor csináltam, stb.